Gubányi Károly Általános Iskola

Otthon az Erdőben program nyitónapja

Iskolánk az idei tanévben – immár másod ízben – megnyerte a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület által kiírt pályázatot, melynek címe Otthon az erdőben.
DSC01878 DSC01857.JPG DSC01896.JPG DSC01904.JPG DSC01911.JPG DSC01912.JPG DSC01915.JPG DSC01926.JPG

Február ötödikén lezajlott a program megnyitója, melyet Saly Erika ( elnök), Halácsy Ágnes (projektvezető) indított, majd Halbritter András, (Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar, Iskolakertekért Alapítvány) Mi van a lábunk alatt? – természetismereti foglalkozások talajjal, magokkal –  címmel tartott „bemutató órát”. Az óra után Mondok Zsuzsa (MKNE) gondolatébresztő előadását hallgathattuk meg a biokiskertek a tavaszi ültetési időszak előtti munkálatairól.
Végül a pályázaton elnyert terepi eszközöket és egyéb segédeszközöket vehettük át.
Az átadón iskolánkat Rihász Judit, Dudás Bianka és Szamosfalvi Attila képviselte. (további fotók)

A pályázat célja, hogy az iskolákban felnövekvő nemzedéket rávezessük az ökotudatos életszemléletre, ezzel nagyobb esélyt teremtve egy fenntartható társadalom kialakítására. A pályázatunk megvalósítása természetesen már szeptemberben megindult és tart az egész tanévben. (Erről folyamatosan beszámolunk honlapunkon.)  Bővebb leírás és a pályázat programjai táblázatos formában alább olvasható…
Egy jól működő Ökoiskola megalapozásához kiváló lehetőséget biztosít az idei „Otthon az Erdőben” pályázat.

Célunk az ökotudatos szemléletformálás diákok, kollégák és szülők viszonylatában.

Tavaly mi mentünk ki az erdőbe, idén „az erdőt szeretnénk behozni az iskolába”.

Olyan programokat és projekteket igyekszünk szervezni, amely minél szélesebb kör bevonásával, minél innovatívabb célokat képes megvalósítani.

Ezeket a tevékenységeket tematikájuk alapján csoportosítjuk és egy-egy felelős koordinálása mellett gyerekcsoportok és külsős támogatók bevonásával igyekszünk végrehajtani a tanév során. (Sőt a legtöbbet tovább kívánjuk hagyományozni az elkövetkezendő tanévekre is.)

A következő projekt egységeket tervezzük a tanévsorán kidolgozni és beindítani:

Négyszögletű gyerekerdő:

A park gondozása és fenntartása sok munkát igényel, amely munkához gyakran kevés az önkéntes jelentkező. Ezekben a munkálatokban tudna iskolánk két telephelye osztályszinten segíteni. (Öntözés, gyomlálás, fapótlás, szemétgyűjtés, madárvédelem stb…) Az ilyen alkalmak lehetőséget teremtenének  szülők bevonására is, így a közösségépítésre és a közös ökotervezgetésre.

Természetes erdőink megismerése:

Iskolánk együttműködési megállapodást kötött a pilisi Petőfi Vadásztársasággal, akik vállalták, hogy gyerekeink számára rendhagyó természetismeret órákat, túravezetést, vendéglátást biztosítanak az általuk fenntartott vadászháznál.

Madárvédelem az iskolában, a Gyerekerdőben és a Gerjénél:

Iskolánk Szabadság téri telephelyén 2009-től működik Madárbarát szakkör. A szakkör működése főleg a saját telephelyére és a Gerje források ligeterdeire korlátozódott. Idei célunk a tevékenységi területünk mindhárom iskolai telephelyre és a Gyermekerdő területére is kiterjeszteni. Ezt további tanulók bevonásával és munkájuk megszervezésével igyekszünk elérni.

Szelektív hulladékgyűjtés beindítása:

Az ökotudatos életfilozófiának egyik elengedhetetlen alapja a hulladékgazdálkodás. Ez megköveteli, hogy egy öko iskolában jelen legyen a szelektív hulladékgyűjtés.

Kapcsolódás az iskolakert hálózathoz:

Az ökológiai lábnyomunk csökkentésének egyik alapja a tervszerű, céltudatos, takarékos, önellátó gazdálkodás, melynek alapjait a gyermekek az iskolában sajátíthatják el. Erre rendkívül ideális terepet nyújt az iskolakert. Itt a gyermekek szinte játszva, tevékenykedés közben sajátítják el a szemléletet. Sikerélményt biztosít számukra munkájuk gyümölcse és annak anyagi, megtapasztalható, megfogható, megízlelhető valósága.
Ezért gondoljuk úgy, hogy belevágunk iskolakert létesítésébe. Első lépésben egyelőre fűszer és festőnövénykert kialakítását javasolták, amely talán kevesebb tapasztalatot igényel, mint egy zöldségeskert beindítása. Ebben a munkában élvezhetjük szülők és pilisi vállalkozók segítségét. És az Iskolakertekért Alapítvány szakmai támogatását is.

Rendhagyó természetismeret órák, kiállítások, iskolai rendezvények:

Iskolánkra eddig is jellemzőek voltak a rendhagyó természetismeret órák (állatbemutatók, akvarisztikai és ásványkiállítások, vadászati beszámolók ), a kiemelt ökonapokhoz köthető rendezvények (állatok világnapja, tudomány napja, víz világnapja, föld világnapja, madarak fák napja), és a nagyszabású rendezvények megszervezése vagy azokhoz való csatlakozás (Mobilitás napja, Te szedd akció, Fülemülék éjszakája, teljesítmény és egyéb helyi szervezésű túrák, iskolai természetközpontú kiállítások, projektek).  Ezeket legtöbbször önkéntességi alapon, minimál összegekből sikerült megoldanunk. Idén szeretnénk a legtöbb rendezvényünket minél szélesebb körbe kiterjeszteni és lehetőleg minél erősebb szakmaisággal megtámogatni.

 Tevékenység Résztvevők Felelős Helyszín Határidő
Négyszögletű gyerekerdő.

 

Kossuth és Szabadság téri telephely osztályai és szülői mk Bíró Ibolya Négyszögletű Gyerekerdő Időszaki munkáknak megfelelően
Természetes erdőink megismerése.

 

 

 

Mindhárom telephely osztályai, szakkörei ill. napközis csoportjai közül évfolyamonként legalább 1 csoport Iskolavezetés

Osztályfőnökök, szakos tanárok, szakkörvezetők, napközis csoportvezető

Dolinák Petőfi Vadásztársaság területe Havi rendszerességgel legalább egy alkalom
Madárvédelem az iskolában, a Gyerekerdőben és a Gerjénél.

 

Madárbarát szakkör Szamosfalvi Attila Iskolai telephelyek, Gerje, Gyerekerdő Folyamatos
Szelektív hulladékgyűjtés beindítása Mindhárom telephely Iskolavezetés.

Diák Önkormányzat

Válóczi Zsuzsa

Iskolai telephelyek és osztályok November 1
Fűszerkert kialakítása. Széchenyi utca ötödik osztály Török Éva Széchenyi utcai telephely Április 15
Projektzáró kiállítás + egésznapos rendhagyó iskolai rendezvény

 

Iskola munkaközössége és a projekt résztvevői Szamosfalvi Attila Szabadság téri telephely Június

 

 








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!