Gubányi Károly Általános Iskola

Péntek 13, nem horror….

2015. november 13-a péntek sokkal nagyobb izgalommal kezdődött, mint a többi nap a héten. Na, nem azért, mert annyira babonások a gubányisok, hanem azért mert mindenki az esti bulit várta. Ugyanis ezen a napon került megrendezésre az év három bulija közül az első, a pályaválasztó buli.
pályav
jo3.jpgjo5.jpgjó.jpg
Ezt a nyolcadik osztályosok rendezték a DÖK segítségével. A délután programja 4 órakor kezdődött, amikor a volt nyolcadikosok eljöttek, és elmesélték, hogy milyen az élet a középiskolában.

Nagyon tanulságos volt minden hetedikes és nyolcadikos számára. Két csoportra lettek osztva a
diákok, az egyik csapat volt nyolcadikosai a gimnáziumokról meséltek, a másik pedig a szakközép– és szakiskolákról. Mindannyian arról számoltak be, hogy a tanulást nem lehet elhanyagolni. Azonban mindannyian jól érzik magukat a helyükön, és bár már nem nagy nyolcadikosok, hanem „kis”
kilencedikesek, elfogadták őket, és egy új közösség tagjai lettek.

Ezután egy igazi suli-bulival folytatódott az este, ahol ugyan nem hajnalig, de egészen
záróráig ropta a gubányis felső tagozat a táncparketten.
Rengeteg élménnyel távoztak a fiatalok az este után. És mi nagyon szurkolunk az idén
ballagóknak, hogy találjanak rá arra helyre, ami segít nekik elérni az álmaikat.
Válóczi Zsuzsanna








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!