Mikor megkaptam feladatul, hogy az idei év csibeavatójáról fogalmazzak meg egy cikket, először bevallom, nehéz feladatnak gondoltam.
Nehéz feladatnak, hisz mit is írhatnék immáron sokadszorra erről a kedves, bár speciálisan csak a mi iskolánkra jellemző eseményről? Vajon mit is írhatnék még, amit senki sem ismer, vagy ha valóban nem ismer, akkor is élvezetesen és sokszínűen hogy is számoljak be erről a rövidke, de annál tartalmasabb egy órás kis programról?
A feltételek adottak egy ilyen cikkhez:
Szeptember 25-e egy gyönyörűen verőfényes csütörtök délután. Helyszín az iskola udvara és tornaterme.
Adottak a szereplők is: az első osztályos kiscsibék és mi, a vendéglátó másodikosok, akik felavatjuk a kicsiket igazi Gubányis iskolásokká. Ez után a délután után az elsősök „teljes jogú” tagjai lettek intézményünknek ugyanúgy, mint ahogy régi szokás ez a gimnáziumokban, főiskolákon, egyetemeken, csak ott gólyabálnak hívják ezt az eseményt.
A pilisi iskola csibeavatóját sokan ismerik: akinek ide jár nagyobb gyermeke, az már átélte, részt vett rajta, de ha mégsem, biztosan hallott róla és örömmel várta fényképezőgépét feltöltve, vagy mobiltelefonját fotózás v. felvétel üzemmódra kapcsolva az idei csibeavatót, melyen gyermeke részt vehetett.
Idén szeretném egy picit más szemszögből elmesélni ezt a délutánt!
Mi van igazából e mögött az esemény mögött azon túl, hogy kedves élmény volt az elsősöknek, büszke feladat volt a másodikosoknak?
Mit jelent ez nekünk, itt dolgozó tanító néniknek és bácsiknak, mi a valódi célunk, mi a motivációnk, nekünk, pedagógusoknak, akik a Gubányi Károly Általános Iskolában dolgozunk?
Mindannyian, akinek iskoláskorú gyermeke van néhány év óta szembesült már azzal a kérdéssel, hogy hová írassa gyermekét iskolába. Pilis megfelelő lesz-e neki, vagy válaszon helyette egy környékbeli intézményt, s vállaljon anyagi és egyéb terheket egy hírből jobbnak tartott iskoláért.
Tudom, hogy sok szülőnek okozott ez az elmúlt években nagy dilemmát és fejtörést.
Nem titkolt célunk, hogy ezt mondhassuk: a pilisi gyerekek mindannyian a pilisi iskolába járnak! Tény legyen, hogy visszataláltak hozzánk gyermekközpontú és színvonalas programjaink miatt, szeretnénk, ha megtalálnák a tanítás színvonalában is azt az elveszettnek hitt értékrendszert, ami megvan, él és működik most is iskolánkban!
Tanító lévén sok kollégát ismerek, s tartom a kapcsolatot mind környező, mind távolabb lévő településeken dolgozó pedagógusokkal is. Már többször előfordult, hogy egy-egy eseményről mesélvén irigykedve és jó ötletnek tartva nyilatkoztak a pilisi iskola színvonalas rendezvényeiről. Ennek a csibeavatónak híre is büszkélkedésre adott okot, olyan volt, amiről szívesen meséltem tanító barátnőmnek. Elmondtam, hogy milyen jó alkalom volt ez a csütörtök délután a közösségépítésre, iskolánk gyermekbarát profiljának erősítésére. Elmeséltem, milyen jó volt látni az elsősök csillogó szemét, ahogy ünneplőbe öltözve megjelentek szüleik kíséretében, hogy milyen izgalommal várták a próbatételeket, melyeket meg kellett oldaniuk, s a teljesítésük után megkaphatták a csibenyakláncot, majd jó volt látni, mikor önfeledten, megkönnyebbülve a feladatok sikeres teljesítése után részt vehettek a kis vendégségen.
Ugyanilyen felemelő érzés volt a másodikosoknak is az, hogy segíthettek a kicsiknek és tanítóiknak a feladatok szervezésében, érezhették osztályfőnökük feléjük áradó bizalmát, amiben benne volt, hogy ők már nagy sulisok, számíthatunk rájuk, rájuk lehet bízni a tőlük kisebbeket, és példák lehettek magatartásból, segítőkészségből a kicsik előtt! Nekik mindezek fontosak és építő jellegűek voltak! Oly nagy szeretettel és büszkén vállalt feladattudattal avatták fel az elsősöket, melyre nagyon jó másodikos tanítóként visszaemlékezni!
És nem utolsó sorban az elsősök szüleinek is jó lehetőség volt bekapcsolódni az új közösség életébe, látni gyermeküket az új osztályban, egy új feladathelyzetben. Bizonyára örömmel vették, hogy részesei lehettek ennek a délutánnak!
Kedves Olvasók!
Jövőre is lesz majd egy újabb iskolai év, s mi jövőre is ugyanolyan szeretettel fogjuk várni az akkori elsősöket! Az idei kiscsibékről addigra leválik már a tojáshéj, egy esztendővel bölcsebbek, okosabbak, a mi iskolai életünket, szabályainkat jól ismerő „öreg diákok” lesznek, akik szeretnék majd volt óvodás barátaikat, szomszédjaikat, ismerőseiket köszönteni, s szeretnék majd nekik is a nyakukba akasztani azt a nyakláncot, amilyet idén ők is kaptak!
Ebben bízunk mindannyian gyerekek, pedagógusok itt, a Gubányi Károly iskolában!
Kurucz Andrea
másodikos tanító néni