Gubányi Károly Általános Iskola

Amikor a péntek 13 nem is szerencsétlen! :)

2015 februárjában a 13. nap péntekre esik (márciusban is). Ez a babonás emberekből pánikot vált ki, azonban jómagam, és a gubányis diákok egyáltalán nem értenek egyet ezzel. Nem is tehetik, mert ez a nap két okból is kiemelkedő volt (pedig a napsütést és a péntek tényét nem is számoltam bele :D) 
va3ent5n20150213_084715.jpg 20150216_082123.jpg
A délelőtt első fele a Valentin-napról szólt, ugyanis a DÖK szervezésében új hagyomány indult. „A Valentin-nap nem csak a szerelmeseké” kampányon belül a diákok a hét folyamán szíveket vehettek, melyeket üzeneteikkel ellátva pénteken öt kis Kupidó és Kupida osztott szét. Azonban a gyerekek a szívekkel a szeretetüket fejezték ki, és barátaikat, szeretett tanáraikat lepték meg 1-1 kedves szóval. Már ez jól indította a napot, így a második program már csak hab volt a tortán. Egy kis csapat felkerekedett, és busszal Pestre indult, hogy színházban megtekintsék a Rómeó és Júlia című musical előadást. Mindenki fantasztikusan érezte megát, azonban az sem búslakodott, aki nem lehetett ott, ugyanis a buszos társaság kedvéért csak 4 óra volt megtartva ezen a napon a Kossuth utcai telephelyen. Azt hiszem, ilyen péntek 13 után fel kell kötnie a gatyát a szerencsenapnak!

20150213_084538.jpg 20150213_085459.jpg 20150213_085502.jpg 20150213_085505.jpg 20150213_144800.jpg 20150213_144811.jpg 20150213_144938.jpg 20150213_144955.jpg 20150216_082123.jpg 20150216_082130.jpg 20150216_082152.jpg








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!