November 9-én a Madárbarát szakkör a második évfolyamos Túraszakkörrel karöltve kirándulni indult.
A túrán 26 gyermek és négy felnőtt vett részt. (Lasán Szilvia szülő, Csordás Timi túraszakkör, Rihász Judit, Szamosfalvi Attila madárarát szakkör.)
A túra célja a Pilisi hegységben található Pilisborosjenő és annak környéke volt.
Budapestről a külső Bécsi útig mentünk kék busszal, majd miután leszálltunk elsőnek a kövesbérc meredek kaptatóit másztuk meg. A kövesbércen csodálatos kilátás nyílt a fővárosra. A hegyecske tetjén található régi kőbányákban a terméskövek között vastag mohaszőnyeg húzódott.
A kövesbérc után Borosjenőt – már mint a települést – balról kerültük és a Vendel hegy mellett (ahol kedves lovacskák fogadták a társaságot és egy egy helikopteres légiparádéban is részünk lehetett), a Teve szikla felé vettük utunkat. Itt megpihentünk és a mészkőbe vályt barlangba remekül sikítoztunk. Rövidke falatozás és sziklamászás után csapatunk két részre vált. A nagyobbakkal neki ugrottunk a Fehér hegynek, míg a kisebbek Timi vezetésével a Nagy –kevély és Fehér – hegy által határolt völgyben folytatták útjukat.
Amíg mi a Fehér-hegy fenyveseiben bujdokoltunk nyomok után kutatva, addig a többiek elfoglalták Eger várát. A filmkészítés apropójából ’68-ban épített várfalak az egri várat igyekeznek rekonstruálni. Remek helyszín filmezéshez és fogócskához. Mi is bevettük a várat. Egy pici kis rohangálás és falmászás után elindultunk visszafelé a magaserdő jól kitaposott turista útjain. Pilisborosjenőre érve még alkalmunk nyílt egy kis játékra a helyi játszótéren. Aztán sárgabusz és irány Pest, Nyugati, majd Pilis. (De már a síkvidéki.)
A lendületes kis túra, tartalmazta a kirándulás változatos elemeit, ezért kellemes élményt nyújtott mindne résztvevőnek.
A túra távja: 12 km, kb.: 150 m-es szintemelkedéssel.
Szamosfalvi Attila