Gubányi Károly Általános Iskola

Hajós András dobfelszereléssel támogatta iskolánkat

Október 2-án Hajós András és Kisvári Ferenc az Emil.RuleZ zenekar frontembere és dobosa egy dobfelszereléssel „lepte meg” iskolánkat.
DSC01668
Az elhatározás már májusban megszületett a zenész fejében (szívében), amikor a Nyáry kastély udvarán kimondottan gyermekek számára rendeztek koncertet. A koncert célja a big band muzsika népszerűsítése volt. (http://mao.hu/zenehajo/) A rendezvény során a gyermekeknek  lehetőségük nyílt hangszereket kipróbálni. Iskolánk egyik tanulója – Dudás Bence 3.c – olyan ráérzéssel kezelte a dobfelszerelést, hogy – a tehetségek felkarolására egyébként is érzékeny – énekest elhatározásra késztette. Ahol igény van a zenetanulásra, ott meg kell teremteni annak lehetőségét!
Azért, hogy ennek meg legyen a tárgyi feltétele, felajánlotta egy általuk már nem használt dobfelszerelésüket.
DSC01670.JPG DSC01669.JPG DSC01671.JPG DSC01672.JPG
A dobfelszerelés Gereben Tímea tanárnő közreműködésével került el iskolánk Kossuth utcai telephelyén kialakított zeneszobába. András és Ferenc vállalták a hangszer szállítását és összeszerelését. A hangszerszobával meg voltak elégedve.
Most már nem csak tehetségünk van, hanem hangszerünk, hangszerszobánk és hozzáértő ember is akad, aki az oktatásba be tud segíteni.
A tényezőket össze kell hangolnunk és irány a világsiker!
Andrásék egyébként látogatást tettek az iskola felső tagozatán és itt hagyták aláírásukat egy Petró Zsuzsa tanárnőék által készített kerámián. Nagyon tetszett neki a műhely, az iskola és a zenei tehetséggondozás irányába tett lépéseink.
Nekünk is a nemes felajánlása!
Köszönjük András!








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!