Gubányi Károly Általános Iskola

„Zöld iskola” a Szabadság téren

Lassan végéhez közeledik a Szabadság téri telephely udvarrendezésének első szakasza.
A cél az udvar komfortosabbá tétele és gyermekbarát kialakítása, lehetőségeinkhez mérten.
 DSCN1510.JPG DSCN1522.JPGDSCN1685 DSCN1723.JPG

A tavaly kiírt zöld iskola pályázat sajátosságai miatt iskolánk -a rendkívül nagy támogatottság ellenére sem -tudott nyerni, de Pilis polgárainak összefogása mégis előre lendítette az iskola ügyét.
Szülők, pedagógusok, gyerekek és az önkormányzat együttesen vitte véghez lépésről lépésre mindazt, amit eddig elértünk.
Kezdetben volt egy poros zsebkendőnyi területünk egy „betonudvar” közepén.
DSCN9928.JPG
Aztán erre a betonudvarra egyszerű játékokat szereltünk, festettünk. (Kis focikapu, alacsony kosárpalánk, rajztábla, társasjáték, ugróiskola.) A gyerekek kezébe kinti játékokat nyomtunk (labda, karika, ugrókötél), hogy ne kavicsokkal, műanyagflakonokkal kelljen játszaniuk.(2014-es farsangi bevétel.) Közben az iskola a nyár folyamán önkormányzati támogatással új kerítést kapott.
kör.JPG DSCN1692.JPG DSCN7640.JPG DSCN7659.JPG DSCN7644.JPG DSCN2004.JPG DSCN2006.JPG DSCN2011.JPG
Majd a zsebkendőnyi területet fagerendákkal körbe kerítettük. Egyik részén homokozót alakítottunk ki, másik részét feketefölddel töltöttük fel, (2014-es farsangi bevétel+önkormányzati segítség) majd fahánccsal szórtuk le (Gledicia kft adománya.) A fák alá pihenőpadokat állítottunk. (2014-es farsangi bevétel + Budapest Bank Monori fiókjának hozzájárulása + Gál Zoltán asztalosmester.)
DSCN1165.JPG DSCN1529.JPG DSCN1586.JPG DSCN1736.JPG
A kis kert közepébe egy diófa került, a kertet pedig fagyalsövénnyel szegélyeztük, illetve a focipálya mellé borostyánt telepítettünk. (Soltész Csilla Gazdabolt és Dísznövénykertészet) A telepítést pedagógusaink, szülők, gyerekek és technikai dolgozóink végezték.
20141120_110117.jpg DSCN1509.JPG DSCN1507.JPG DSCN1514.JPG
Az ablakpárkányokra és az udvar különböző helyeire cserepes virágok kerültek. (Gazdabolt és Dísznövénykertészet, Sárán Kati, Kati virágüzlet) A beültetést szülők végezték, (Csilló Rita, Fehér Edit, Nagy Eszter, Menich Rózsa) a gondozás és törődés a gyerekek feladata.
DSCN1683.JPG DSCN1686.JPG DSCN1695.JPG DSCN1835.JPG DSCN1531.JPG DSCN1706.JPG DSCN1710.JPG DSCN1718.JPG
A kopár folyosóink szülői adományoknak köszönhetően, megteltek növényekkel, sőt papagájokat és halakat is kaptunk ajándékba. Egész kis dzsungelt sikerült kialakítanunk az első szinten.(Szülők,  Sztk, Csigafarm bt, Kati virágüzlet )
A portánál pedig az érkezőket két szép cserépbe ültetett tujafa köszönti. (Csilló Rita hozzájárulásának köszönhetően.)
DSCN1694.JPG DSCN1705.JPG DSCN1865.JPG DSCN1870.JPG DSCN1873.JPG DSCN1996.JPG DSCN2001.JPG DSCN2031.JPG

Természetesen itt nincs vége a történetnek. Az iskola továbbra is épül, szépül és vele együtt az udvar is.
Szeretnénk, a jövőben a biciklitárolót is védetté tenni, egyéb udvari játékokat építeni, kispályánkra kézilabdakapukat szerelni, stb…
A tornaterem is megújult köszönhetően karbantartó csapatunk szorgos munkájának. A falakat, radiátorokat nyílászárókat lefestették, az ajtókat kicserélték. A jövőben ide is szeretnénk mobil falburkoló kárpitot felszerelni, amelynek segítségével kulturális rendezvényeinkhez biztosíthatunk megfelelő közeget.
tornat.png DSCN2012.JPG DSCN2025.JPG DSCN2018.JPG
Bízom benne, hogy terveinket sikerül megvalósítanunk, amelyhez természetesen továbbra is szükségünk lesz mindenki támogató részvételére. Csak így sikerülhet megteremtenünk egy gyermekbarát iskolát. Köszönjük az ehhez nyújtott lelki és anyagi támogatást, amely nélkül még mindig csak egy helyben topognánk.
DSCN1693.JPG DSCN1707.JPG DSCN1708.JPG DSCN1711.JPG DSCN1717.JPG DSCN1716.JPG DSCN2035.JPGDSCN1721.JPG
További fotók








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!