Gubányi Károly Általános Iskola

Év végi zárszó

Óév búcsúztatás alkalmával hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az Új esztendő valami merőben mást, újat fog hozni számunkra, hogy a „tabula rasa” elve érvényesül és január 1-től minden tiszta lappal indul.
szilveszter salzburgban23

Pedig – valljuk be őszintén – nem így van. Sőt inkább az a tapasztalat, hogy az eddigi dolgaink folytatódnak. De az, hogy ugyanúgy, jobban vagy esetleg rosszabbul, már nagy mértékben tőlünk függ.
30599_szilveszter6

Ezért érdemes év végén számadást tartani. Nem a nosztalgia kedvéért, hanem azért, hogy lássuk mit vetettünk. Kiértékeljük miben hibáztunk, miben voltunk erősek. Ezekre támaszkodjunk, amazokat elkerüljük!
óév3

Egy honlap utolsó cikkében nem sok értelme van az év végi visszatekintésnek, hiszen erre ott van a hírarchívum. Ezért magam részéről csak annyit összegeznék, hogy az elmúlt év – az iskolai életet tekintve – meglehetősen változatosra, színesre sikeredett. Ezt a színes változatosságot igyekezett a honlap – a maga lehetőségeit kihasználva – visszatükrözni, bemutatni. Véleményem szerint ez nagyrészt sikerült.
pezsgő

Megragadva az alkalmat szeretném megköszöni azoknak a kollégáimnak a segítségét, akik cikkek írásával, fotók készítésével hozzájárultak a honlap minél hitelesebb, változatosabb elkészítéséhez. Nélkületek a Gubányi Károly Iskola honlapja nem jött volna létre.
Ahogy nem jött volna létre, rendszergazdánk – Tóth Zoltán és asszisztense István – segítsége nélkül sem.
És még egy nagy KÖSZÖNET azoknak a kedves olvasóknak, akik rendszeresen látogatják- megosztják!- írásainkat. Nélkületek nem lenne értelme az egésznek!
Szóval Köszönjük a KÖZÖS MUNKÁT és a hasonló folytatás reményében Eredményekben Gazdag Boldog Békés Új Esztendőt Kívánunk Mindenkinek!!!
De, hogy illusztráljam
tűzij

… a fentebb leírtakat két cikket közlünk még az idei évben, amelyek a programok sűrűsége miatt nem fértek be a repertoárba.
Az egyik cikk Kökény Éva tollából  a Széchenyis Mikulásról, a másik Babicz Edina közreműködésével a Szabadság téri Mikulás kupáról tudósít. Jó szórakozást a cikkekhez!

Mikulás a Széchenyiben

Télapó vagy Mikulás?
Hol így mondjuk, hol úgy, de a lényeg az, hogy ugyanarra gondolunk. A Télapó a telet, a hideget, a fagyot, a szikrázó havat hozza. A Mikulás az ajándékot. A tél szépsége csodálatos élmény, az ajándék, a csomag, a virgács nélkülözhetetlen és elképzelhetetlen ilyenkor.

A szokásoktól eltérően, az idén az alsós kis diákok együtt várták a Mikulást. Vendégségbe hívtuk az óvodásokat is, hogy velünk ünnepeljenek. Ez alkalomból a negyedikesek lelkesen készülődtek: szép verssel, tánccal és jelenettel. E kedves Mikulásváró ünnepi műsor nem csupán a hagyomány tiszteletét jelentette, hanem jelképes ajándéknak szántuk a kis óvodások és az alsó tagozatos diákok számára.
SAM_3593.JPG SAM_3584.JPG SAM_3597.JPG SAM_3604.JPG

Egy osztályból néhány gyermek, várakozással teli, boldog pillanatot tudott varázsolni gyerektársaik számára, és ez nagy dolog. Természetesen a várva-várt Mikulás bácsi is megérkezett Tél országból és megajándékozott minden gyermeket. Azokat az óvodásokat és iskolásokat, akik egész évben jól viselkedtek, név szerint, egyesével magához hívta és egy kis aprósággal még külön megjutalmazta. Cserébe elénekeltük a mindenki által jól ismert „Hull a pelyhes fehér hó” kezdetű dalt. Ezután a Mikulás bácsi sietősen távozott, mert még sok gyerek várta az országban.

Kökény Mihályné

Ovis Mikuláskupa

Iskolánk számos hagyománnyá vált programja közé tartozik a Mikulás-kupa. Idén elterveztük, hogy a leendő elsősöket már idejekorán beavatjuk, és meghívjuk őket is erre a programra. Közel 150 nagycsoportos érkezett hozzánk december 2-án a Hétszínvilág Székhelyóvodából, a Meserét- és Gesztenyéskert Tagóvodából. A gyerkőcöket csoportokra osztottuk az óvó nénik segítségével. Különböző állomásokon segítettek a Mikulásnak játékos feladatokkal. Természetesen a nagyszakállú is ellátogatott hozzánk, és megnézte, hogy milyen ügyesek a nagycsoportosok.
20151202_114941.jpg 20151202_114946.jpg 20151202_114339.jpg 20151202_094554.jpg

Az egyik állomáson „horgászni” kellett, mert szegény Mikulás elhagyta a zsákjából az ajándékokat. A másikon a manót lehetett „megetetni”, vagyis a szájába találni csomagokkal. A harmadikon célba dobás következett, méghozzá a szemtelen krampuszt kellett eltalálni labdákkal. Emellett „eltört” téli képeket kellett összeilleszteni, beletalálni a puttonyba, és még bábszínházba is beülhettek a gyerekek. Mivel iskolánkban a győztes csapat kupát kap, így az ovisok is kaptak. Természetesen a Mikulás sem üres kézzel érkezett, egy kis aprósággal lepte meg az ügyes gyerkőcöket. A játékos program után a negyedik osztályosok vendégül látták őket, és egy frissítő üdítővel kínálták meg az elfáradt ovisokat. Reméljük jól érezték magukat és élményekkel tele tértek vissza az óvodákba.
12308528_892938294089477_4512102322753271594_n.jpg 12311185_892936150756358_3210136828832718351_n.jpg 12316339_892938587422781_6065304760380097928_n.jpg 12299226_892938660756107_9026178700628285305_n.jpg

A következő két nap az iskolásoké volt, akik közül az első évfolyamosok a már fentebb említett feladatokban tették próbára ügyességüket. A többi alsós évfolyam  labdás kidobó csapatjátékban – ismertebb nevén partizánban – döntötte el kié lesz a kupa. A következő eredmények születtek: 1.c, 2.b, 3.a, 4.d Ez a négy osztály birtokolja egy évig a már 5 éve osztályról – osztályra vándorló – kupát!

Gratulálunk a győzteseknek!!!

Babicz Edina








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!