Gubányi Károly Általános Iskola

Csibeavató a Széchenyiben

Az idei tanév sem indult izgalmasabbnál izgalmasabb programok nélkül iskolánk Széchenyi utcai telephelyén.

Szeptember 20-án az első osztályos diákjaink a Csibeavató keretében tiszteletbeli gubányisokká váltak. Bánné Eszes Katalin vezetésével kalandos kihívásokon keresztül nyerhették el a tanulók ezt a nagy dicsőséget. Külön öröm, hogy az elsősök segítségére voltak a második osztályos diákjaink. A mesébe foglalt varázslatos kaland során megmérették magukat a Gubányi farm kiscsibéi énekben, táncban, ügyességi próbákban és ezeken túl izgalmas útjuk során új barátokra is szert tehettek. Szerencsére minden kiscsibe épségben a tanyára ért, rengeteg izgalmat és próbát követően.

Az esemény lezárásaként a gyerekek együtt harsogták az esküt, mely fogadalommal teljes jogú gubányisok lettek. A hamarosan kirepülő nyolcadikos diákok feltűzték a csibejelvényt az újabb generáció szíve fölé, hogy sose felejtsék, már ők is közénk tartoznak.

Szépül a Széchenyi

A Széchenyi utcai telephelyen az utóbbi időben nagyon sok olyan fejlesztés történt, ami azt a célt szolgálta, hogy a tanulók otthonos, barátságos környezetben tölthessék el a napjaikat. Az iskolaudvar új térkő-műfű burkolatot kapott 2021 nyarán, kialakításra került az iskolakert, aminek a kerítése a nyár folyamán újulhatott meg a karbantartónk munkájának köszönhetően, megtörtént a tornaterem kerítésének újrafestése is az iskola dolgozóinak segítségével.
Az elmúlt tanév végén a CPI Facility Management Kft. nagy értékű festékcsomagot ajánlott fel telephelyünknek, így szintén a nyári szünetben szülők és az iskolai dolgozók segítségével elkészült az aszfaltfestés. A színes, szórakoztató és fejlesztő jellegű játékok elősegítik a szabadidő hasznos eltöltését. A tanévnyitó ünnepélyen a felajánló cég képviselője is részt vett. Nemcsak kedves szavakkal köszöntötte a tanulókat, hanem még egy ajándékcsomagot is átadott, amiben különféle sporteszközök, kreatív foglalkozásokon használható alapanyagok is megtalálhatók.

Köszönjük szépen a felajánlásokat és mindenkinek az önzetlen segítséget, aki hozzájárult a kivitelezési munkákhoz!

Epres Gála 2023

Izgalmas és örömteli eseményt jelentett a Széchenyi utcai telephely életében az „Epres Gála” május 20-án, mely a hagyományokhoz híven egy egész szombaton át biztosított tartalmas és jókedvű együttlétet. Azonban nem csak az iskolai tanulóinak, hanem az egész városrésznek, hiszen bárki, aki belépett az iskola udvarára és épületeibe, garantáltan találhatott magának elfoglaltságot.

Az iskola és a tornacsarnok udvara reggel kilenc órára már készen állt a vendégek fogadására: a színpad, a hangosítás, a főzőpultok, a büfé, a hűtő, a lángossütő és az összes verseny- és játékpálya felállítva. Hajnal Csilla polgármesterasszony megnyitó beszéde útnak indította a rövid, ám tartalmas műsort, melyben a városi táncegyesület tagjai mutatták be tudásukat, majd az iskola énekkara adott elő egy csokorra való népdalt. De nem ám a megszokott szövegekkel, hanem a kórus vezetője, Bánné Eszes Kati néni külön kikutatta a szokatlanabb, izgalmasabb versszakokat is, amiket igen szórakoztató volt végighallgatni. A kötött színpadi műsort aztán olyan programkavalkád követte, amit még felsorolni is komoly feladat lenne, nemhogy végigpróbálni. Lovaskocsi, célbadobás, ugrálóvár, ügyességi-, főző-, ping-pong-, és sakkverseny, arcfestés, kézműveskedés, csocsó, zsákbamacska, rendőrautó, tűzoltóautó, horgászás, gazdag büfé lángossütővel, akadálypálya, darts, trambulin és végül a legnagyobb izgalom: a napot záró tombola! Ezúton is köszönjük a sok-sok felajánlott tombolatárgyat támogatóinktól, a színpadon roskadásig teltek az asztalok a meglepetésekkel. A befolyt összegből a Széchenyi telephely a leendő klubszobáját szeretné berendezni, szépíteni, hogy legyen hol tartalmasan eltölteni néhány órát a kötetlenebb időszakokban is (szakkörök, mentorprogram).

Az élményekről a legjobban a gyerekek tudnak vallani, álljon itt néhány idézet tőlük, ami a Széchenyi iskola saját nyomtatott újságjának legújabb, júniusi számában jelent meg. „Szerintünk tök jó volt ez a nap, mindenképpen érdemes ilyeneket szervezni. Nagyon tetszett a hangulat, bárkit meghívhattunk. Tetszett, hogy sok programból lehetett választani, sok versenyen vehettünk részt. A büfében sokféle süti volt, fagyi, limonádé és lángos. A főzőversenyen készült ételek is finomak voltak, köszönjük azoknak a szülőknek és gimiseknek, akik beneveztek a versenyre.”

Köszönettel tartozunk minden közreműködőnek és támogatónak. Bízunk benne, hogy jövőre ismét lesznek gálák! Addig pedig: hajrá, Gubányi!

Ittzés Szilvia, pedagógus

 

Támogatóink:

A2 STÚDIÓ
ÁGI KERTJE
AJÁNDÉKOZD.HU
BÉRES MIHÁLY
BODOR ENIKŐ
BOROS- GREKSZA RENÁTA
BUDAPEST-KELEFÖLDI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
CSERNAI PÁL MŰVELŐDÉSI HÁZ
DEÁK CSABA
DEMKÓ KERTÉSZET
DIEGO MONOR
DION PÉKSÉG
EGÉSZSÉGBOLT
ERIKA ZÖLDSÉGES
FEKETE TAMÁS – OP-ART ÉTTEREM, MONOR
FEKETE-PART GABRIELLA
FORGÁCS ANTAL & KEMENCZEI ÉVA
GAZDABOLT ÉS DÍSZNÖVÉNY KERTÉSZET
GENGELICZKINÉ DOBOZI ZSUZSANNA
GERJE HORGÁSZEGYESÜLET
GOODS MARKET PILIS

GOODS MARKET MONOR
GREKSZA KOVÁCS ÉVA
HADAS ARANKA
HAJNAL CSILLA
HANABI VEGYESBOLT
HANDMADE BY CSICSÓNÉ
HORGÁSZ ÉS ÁLLATELEDEL BOLT
HORVÁTH NIKOLETT
IRSAI KÖNYVMENHELY
JAKAB NORBERT
JENCI-HÚS
JUHÁSZ SZILVIA
KAKTUSZ BÁR
KÁRMÁN JÓZSEF VÁROSI KÖNYVTÁR
KATI VIRÁGBOLT
KISCUKI
KISS-PYRO KFT.
KOVÁCS ERZSI
KOVÁCS GÁBOR
KOVÁCS VIRÁGBOLT
KÖNYV-PAPÍR-ÍRÓSZER KÁVAI ÚT
KRAJCSIK-GYÖRFI IBOLYA
KURUCZ-HROBÁR ÉVA
KUZMA ZSUZSANNA
LACI PÉKSÉG
LIKESTYLE MONOR
LOTTÓZÓ (KÁVAI ÚT)
LOTTÓZÓ (RÁKÓCZI ÚT)
MALA RÉKA
MALIK FERENC (TERMÉNY-TAKARMÁNY-ITAL)
MONORI TANKERÜLETI KÖZPONT
MR. GUSZTÓ
MUHI EMESE
NAGYSZEGI ÁGNES
NIELSENIQ BRANDBANK
NONSTOP PÉKSÉG-ABC
OCZTOS ANITA
ONIX MŰSZAKI ÜZLET
OSGYÁNI TANYA
PAULOVICZ DÁVID
PETŐFALVI ANITA
PILISI 1000 FT-OS
PILISI LABDARÚGÓ KLUB
PILISI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET
PILISI SÜTŐ KFT.
PILISI ZÖLDSÉGES
PLATÁN FITNESS
RÁKÓCZI ÚTI KUTYAELEDELES
RAMÓNA PIZZÉRIA
ROZI SZOLI
SERES TIMEA
SIGNAL ZENEKAR
SUSA ZSUZSA
SZOLÁRIUM, DIVATÁRU, BIZSU, AJÁNDÉK (PILIS HUBA U. 4.)
SZTANÓ BÉLA
SZÜLŐI KÖZÖSSÉG
TESCO PILIS
VARGA NÓRA ALINA
VAS- MŰSZAKI ÉS ELEKTRONIKAI KERESKEDÉS
VAS-ÉS KONYHAFELSZERELÉS (RÁKÓCZI ÚT)

Epres Gála 2023

Adó 1% – Epres Alapítvány

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik a tavalyi évben adójuk 1 %-át az Epres Alapítványnak ajánlották fel. A felajánlott összegből az informatikateremben és a könyvtárban tudtuk a meghibásodott számítógépeket cserélni, illetve angol nyelvi versenyhez tudtunk könyveket rendelni tanulóinknak.

Kérjük, idén is gondoljanak ránk a felajánláskor, hogy a segítségükkel barátságosabbá, jobban felszereltté tudjuk tenni a Széchenyi utcai iskolát!

Köszönjük!

Az Epres Alapítvány adószáma: 18685183-1-13

1 2 3 4 19







Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!