Gubányi Károly Általános Iskola

Megyei szintű siker iskolánk matematika oktatásában

Iskolánk tanulói hosszú évek óta részt vesznek az országosan és határainkon túl, a magyarlakta területeken – immár XXVII. éve – meghirdetett Zrínyi Ilona Matematikaversenyen. A versenyen részt vevő gyerekek 4-8. osztályos tanulói február 19-én a monori Jászai iskolában írták meg a megyei feladatlapokat.
P1040110 (1)
Néhány nap elteltével megtudtuk, hogy a 4. c osztályos Szegvári Dórát és tanítóját, Baráthné Hidvégi Ágnest meghívták Ráckevére az ünnepélyes megyei eredményhirdetésre, ahol minden évfolyam legjobbjait díjazzák. Az izgatottan várt eseményen végül kiderült, hogy Dóri saját, és iskolánk nagy dicsőségére a dobogó legfelső fokára állhatott. Eredményével kiérdemelte az első helyet. Büszkék lehetünk, hogy a dél-Pest megyei versenyen induló több mint 500 negyedikes tanuló közül iskolánkból került ki a megyei első helyezett!

A megmérettetés itt még nem ér véget, mert a megyék legjobbjai -köztük Dóri is- meghívást kaptak a március 23-25. között Kecskeméten megrendezésre kerülő országos döntőre.

Dóri szorgalmasan és odaadással készül az országos versenyre. Szeretné, ha önmaga mellett tanító nénijének és iskolánknak is dicsőséget szerezhetne egy szép országos helyezéssel.

Mi, a Gubányi Károly Iskola pedagógusai minden itt tanuló diákkal együtt egy emberként drukkolunk Dórinak, s vele együtt felkészítőjének, Ági néninek, hogy Kecskeméten is mutassa meg tudását és hozza ki magából a legtöbbet.

Iskolavezetés








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!