Gubányi Károly Általános Iskola

II. Baranyi Ferenc szavalóverseny

Az idén második alkalommal meghirdetett szavalóversenyre, nagyon nagy örömünkre, ebben az évben is sokan jelentkeztek. A helyi iskola tanulói mellett, a környékbeli általános iskolák is szép számban indítottak versenyzőket. Így Pilis diákjai mellett képviseltetik még magukat Bénye –Káva Általános Iskola, a nyáregyházi Nyári Pál Általános Iskola és AMI, a monorierdei Fekete István Általános Iskola, a monori Ady Endre úti Általános Iskola, valamint a Pándi Általános Iskola ifjú szavalói is.
A rendezvénynek a pilisi Gubányi Károly Általános Iskola adott helyszínt, a szervezést pedig közösen bonyolították a Kármán József Városi Könyvtár és Közösségi Házzal.
OLYMPUS DIGITAL CAMERA  Kép 153 (Large).jpg Kép 149 (Large).jpg DSC00597 (Large).JPG
A zsűri elnöke Baranyi Ferenc, Kossuth-és József Attila díjas költő, író, műfordító, Pilis Város Díszpolgára volt, további tagjai Hajnal Csilla, Pilis Város polgármester asszonya, valamint a Klebersberg Intézményfenntartó Központ Monori Tankerületének képviseletében Farkas Zoltán igazgatóhelyettes úr voltak.
A szavalóverseny vendégei között köszönthettük Dr. Hrutkáné Molnár Monikát, a KIK Monori Tankerületének vezetőjét, a Gubányi Károly Általános Iskola igazgatónőjét Krizsánné Turcsányi Mariannát, valamint Malikné Turcsek Zsuzsannát, a Kármán József Városi Könyvtár és Közösségi Ház vezetőjét.
Az idei szavalóverseny része volt annak, az egész éven át tartó programsorozatnak is, amelyet iskolánk, névadójának, Gubányi Károly születésének 150. évfordulója alkalmából szervezett. Az iskola alapítványa, a Segítünk Alapítvány is csatlakozott az éves rendezvénysorozathoz és a pályázat útján, a Pilisi Önkormányzat Kulturális alapjától kapott célzott támogatás segítségével biztosította a versenyek díjazását, ezzel segítve a változatos és színvonalas programok szervezését.

A versenyre 2 kategóriában: 5-6. osztály és 7-8. osztály – lehetett nevezni,
Idén 39 indulót hallgathatunk meg.
Míg a zsűri döntéshozatalra visszavonult, a versenyzőket, kísérőiket, felkészítő tanáraikat vendégfogadással várta a helyi általános iskola.
A népes számú induló és a színvonalas interpretációk közül a zsűrinek nem kis feladatot jelentett a nyertesek kiválasztása. A kategóriánként három díj mellett egy külön díjat is kiosztottak az alapítvány jóvoltából.

A fődíj Lenovo tablet volt mindkét kategóriában, a 2. díj egy –egy hordozható hangszóró, a 3 helyezettek egy –egy világítós fülhallgatót vihetnek haza. Minden nyertes kapott továbbá egy dedikált példányt Baranyi Péter és Baranyi Ferenc Képek Tükrében című, a közelmúltban megjelent közös albumjából.

Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen formában segítette a rendezvény sikeres megvalósítását, akár fellépő, akár közreműködő, akár segítőként. Külön köszönjük a zsűri tagjainak, hogy idén is vállalták a részvételt.

A II. Baranyi Ferenc szavaló verseny díjazottjai
7-8. évfolyam:
1. Mocsári Levente: Bénye- Káva Általános Iskola
2. Lasán Barbara. Gubányi Károly Általános Iskola
3. Nagyidai Lili: Gubányi Károly Általános Iskola

5-6. évfolyam:
1. Csordás Norina: Gubányi Károly Általános Iskola
2. Komjáthy Lili: Nyári Pál Általános Iskola és AMI
3. Pál Zsanett: Gubányi Károly Általános Iskola
Külön díj: Ocztos Edina: Gubányi Károly Általános Iskola

A nyerteseknek sok szeretettel gratulálunk és mindenkinek további sok sikert kívánunk!

Oroszné Fehér Edit








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!