Gubányi Károly Általános Iskola

Húsvétoló húsvételő

nyúl  Suli 005.JPG

A Széchenyi utcai telephelyen az elmúlt hét a húsvétvárás jegyében telt. 03.24-én reggel 8-kor a másodikosok táncos műsorával nyitottuk meg a programokat. Délután a tanulók  osztályfőnökeikkel húsvéti díszeket készítettek,ötletes és szép alkotások születtek. A diákok egymás munkáit a zárónapi rendezvény keretében tekinthették meg, illetve a zsűri is értékelte azokat.

SDC13963.JPG SDC13975.JPG SDC14005.JPG SDC13997.JPG

Szerdán egészségnapot tartottunk, így a reggelt egy tornával kezdtük, hogy frissen induljon a nap. 14 órától az osztályok salátákat készítettek. A munkából mindenki kivette a részét, majd jóízűen fogyasztották el a közösen készített vitaminbombákat.  Ezt követően  felsősök egészségkvízen vettek részt, ahol összemérhették tudásukat.

SDC13892.JPG SDC13895.JPG SDC13897.JPG SDC13917.JPG SDC13899.JPG SDC13911.JPG SDC13908.JPG SDC13951.JPG

03.26-án a napközisek alkotódélutánt tartottak, ahol teret nyerhetett a kreativitás.
A péntek délutáni  filmvetítés népszerű programnak ígérkezett, annál is inkább, hogy teával és pattogatott kukoricával mozihangulatot igyekeztünk teremteni.

SDC14011.JPG SDC14014.JPG

Hétfőn rendeztük a húsvéti Locsoló Kupát, melyen az alsósok és a felsősök külön mérték össze erejüket. Az akadályversenyek jó hangulatban teltek, a végén a tanárok is kipróbálták gyorsaságukat a pályán.

SDC14019.JPG SDC14031.JPG

03.31-én délután tartottuk záróprogramunkat, melyen kiállítottuk az osztályok által készített húsvéti plakátokat, díszeket, ételeket. A bátrabb fiúk locsolóverseket szavaltak a kíváncsi közönségnek, majd a zsűri eredményt hirdetett. Az izgalmak után a nap zárásaként finomabbnál finomabb ételeket kóstolhattunk, melyek tálalása is az ünnephez méltó volt. A képek magukért beszélnek.

SDC14045.JPG SDC14060.JPG SDC14064.JPG SDC14063.JPG SDC14072.JPG SDC14067.JPG SDC14071.JPG SDC14070.JPG
További képek itt.
Ezúton kívánunk a Gubányi Károly Általános Iskola minden kedves dolgozójának, diákjának, családtagjaiknak kellemes pihenést, jó időt a tavaszi szünet idejére.
Valamint…
…Áldott Húsvéti Ünnepeket!
puszi.jpg








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!