Gubányi Károly Általános Iskola

Idősek napja (Széchenyi utca)

A Széchenyi utcai telephely idén is színvonalas műsorral köszöntötte a Barátság Nyugdíjas Klub tagjait idősek napja alkalmából. Az október 2-i rendezvényen a Diákönkormányzat tagjai és pár vállalkozó kedvű diák szerepelt.
IMG_2155  IMG_2150.JPG IMG_2144.JPG IMG_2145.JPG
A gyerekek először verset mondtak, majd egy kínai tanmesével szórakoztatták a résztvevőket. Ezek után több zeneszámot adtak elő, felcsendült két zongora-, és egy klarinétjáték.

A műsort az iskola énekkara zárta, akik jászsági népdalokat adtak elő.

Az előadás után a gyerekek egy szál szegfűt adtak az időseknek és első alkalommal házilag készült süteménnyel vendégelték meg őket.

A nyugdíjas klub tagjai meghatottan köszönetet mondtak a gyerekeknek, majd süteményekkel és üdítőkkel kedveskedtek nekik.

„Mikor fivérek összedolgoznak, a hegyek arannyá változnak”

Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Gubányi Károly Általános Iskola a 2018/19-es tanévtől testvérintézményi kapcsolatban áll az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületével (továbbiakban: AMAPED).

varázskép10
Az AMAPED 2004-ben alakult Ausztria fővárosában, Bécsben. Célja a magyar nyelv és kultúra ápolása, illetve közvetítése a magyar nyelvet beszélő felmenőkkel rendelkező, Ausztriában élő gyermekek számára. Jelenleg közel 350 gyermeket ölel fel az intézmény óvodás kortól egészen középiskolás korig. 7 helyszínen 14 iskolai csoportot, 11 óvodai csoportot és 3 bébicsoportot működtet Bécsben, illetve Bécs környékén, Alsó-Ausztriában, valamint Burgenlandban. Az AMAPED-en belül nem csak magyar nyelvű iskola, hanem többek között cserkészcsapat és dráma csoport is működik. Az egyesület igen felelősségteljes és fontos tevékenységet végez a diszpóra magyarság körében, hiszen az osztrák oktatási rendszerben a tanulók számára nincs lehetőség kéttannyelvű oktatásra. Ez az egyetlen lehetőség a gyermekek számára, identitásuk megőrzésére.
Nagy reményekkel és bizakodva tekintünk az erre a tanévre betervezett közös programokra, melyek közül az első a hamarosan megrendezésre kerülő Baranyi Ferenc szavalóverseny, melyre idén már bécsi diákok nevezését is várjuk.
(tovább…)

Csibeavató 2018. Szabadság tér

„Iskola
itt telik az ember kiskora (…)
itt hol a
bölcsesség permeteg rizspora
megköt a
kobakban ha el nem iszkola
fejted a
rejtélyt mit sokszor titkol a
kiskoma
elől az élet-iskola.”
IMG_0031  IMG_0016.JPG IMG_0015.JPG IMG_0018.JPG IMG_0032.JPG IMG_0036.JPG IMG_0025.JPG IMG_0047.JPG IMG_0050.JPG IMG_0052.JPG IMG_0055.JPG IMG_0056.JPG
Itt-ott sárgulnak már a lombok, hűvösebbek a reggelek, korábban sötétedik, (tovább…)

V. GUKA Regionális Mezei Futóverseny

Ismét szép napos idő köszöntötte tradicionális versenyünk minden résztvevőjét szeptember utolsó péntekjén a Gerje Malom-tónál. Iskolánk tanulói mellett a dánszentmiklósi Ady Endre Általános Iskola és AMI, az albertirsai Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola és a nyáregyházi Nyáry Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai mérhették össze tudásukat.
42689757_1079052608928507_5436428187183611904_n 42701958_1079053022261799_3436295568505176064_n.jpg 42756648_1079053005595134_4208671009202503680_n.jpg 42708921_1079052775595157_3273844821445312512_n.jpg 42724885_1079052922261809_7058421465531547648_n.jpg 42686426_1079052395595195_3646961803113529344_n.jpg 42653817_1079052408928527_7926625044011155456_n.jpg 42664105_1079052498928518_3480364737575780352_n.jpg 42771920_1079052418928526_9149591791563964416_n.jpg 42763906_1079052415595193_4604572835325673472_n.jpg 42784024_1079052508928517_6756474097707778048_n.jpg 42675710_1079053018928466_3460551434964041728_n.jpg
Három korcsoportban, három távon folytak a küzdelmek, melynek a végén mindenki győztesnek érezhette magát, aki célba ért, hiszen nem kisebb ellenfelet győzött le, mint saját magát, már a táv teljesítésével is. A boldog célba érőket egy kis meglepetés is várta a célban, ahol a befutócsomagban ásványvíz, alma és színes magazin várta őket. Az igazi jutalom egy versenyen azért mégiscsak a dobogón átvett érem, ami idén is a leggyorsabbaknak sikerült, nagyon szoros, sportszerű küzdelemben. Hirdessék tehát e sorok a bajnokokat késői korok okulására (Eredménylista futó távonként): (tovább…)








Copyright © Gubányi Károly Általános Iskola
error: Content is protected !!